NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA ZÁSZLÓALJ

III. hallgatói század - Klapka György század

III. hallgatói század - Klapka György század

FEGYELEM, ALAKIASSÁG, HATÁROZOTTSÁG

Ezek a kifejezések jellemzik a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj 3. századát, amely a magyar történelem egyik legjelesebb katonai vezetőjének, Klapka György honvédtábornoknak a nevét viseli.

A Klapka György Század a hagyományos (klasszikus) katonai értékeket képviseli a Ludovika Zászlóaljon belül, ami a mindennapok minden területén megmutatkozik.

Az alegység 2008 – as megalakulása óta, 163 fő honvéd tisztjelölt sajátította el a honvédtiszti hivatáshoz szükséges ismereteket a Klapka György Század állományában. A Század 1. honvéd tisztjelölti generációja (2008 – 2012, 63 fő) azóta már  honvéd tisztként is bizonyítottak a Magyar Honvédség különböző alakulatainál.

A 2. generáció (2012 – 2016, 100 fő) még ezen feladat előtt áll. A több mint 160 fő fiatal a napi élet, a tanulás és a kiképzés mellett olyan közös honvédségi feladatokból is eredményesen kivette a részét az elmúlt években, mint a 2010-es és 2013-as tiszai és dunai árvizek, a 2015-ös határvédelmi feladatok, amelyek mind a katonai életre nevelésüket segítették.

A Klapka Század állománya nagyon jó kapcsolatot ápol a Magyar Honvédség különböző alakulataival. Folyamatosan érkeznek a fiatalabb és tapasztaltabb tisztek, altisztek a századhoz, megosztani az általános vagy aktuális tapasztalatokat az állománnyal, akik közül kiemelten fontosak azok a honvédtisztek, akik 2012-ben a Klapka Században végeztek.

A Magyar Honvédség alakulatai közül szoros a kapcsolat a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárral, akik 2009-ben a Század számára alegységzászlót adományozott. Talán ennek a szoros, jó kapcsolatnak köszönhető, hogy viszonylag sokan folytatták avatásuk után - az akkor már hivatásos tiszti - katonai pályájukat a névrokon alakulatnál.

„PER ASPERA AD ASTRA” – „Göröngyös úton a csillagokig”